Adventi kirándulás
2022. december 10., szombat
Izgalmas szellemi párbaj zajlik ugyanis a Kunsthistorisches Museum falain belül: az Idolok és riválisok című kiállítás rendezői nem másra vállalkoznak, mint hogy bemutassák: harcosok és csaták nem csupán megfelelő témái lehetnek a művészeti ábrázolásoknak, de maguk az alkotók is
nem egyszer vonultak csatába egymás ellen. A rivalizálás egy nemes, szellemi küzdelem, amelyben vér helyett olajfesték folyik és a győztesnek a szakmai dicsőség a jutalma. Harc folyt már ekképpen az ókori művészek között is, de évszázadok múlva is velük keltekversenyre a reneszánsz és a barokk korszak alkotói. A kiállítás ilyen „párbajokat” mutat be a látogatóknak, így antik szobrokon, vázákon, reneszánsz és barokk festményeken, rajzokon, illetve szobrokon csodálhatjuk meg a szellemi vetélkedés remekműveit, amelyben a zsűri szerepébe helyezkedhetünk, s ítéletet mondhatunk Leonardo és
Michelangelo, Ghiberti és Brunelleschi, továbbá antik mesterek, de reneszánsz nőművészek versengései felett is.
A szabadságot nem csupán a művészet befogadóinak, hanem alakítóinak helyzetéből is szemügyre vehetjük a bécsi Albertina Modern jóvoltából. Az 1945 utáni amerikai képzőművészet absztrakt expresszionizmusa az alkotói fantáziának semmiféle határt nem szabó örömteli szabadságát ünnepli. A kiállításon egy szabad nemzedék útkereséseit, határtalan optimizmusát és szellemi kalandjait tapasztalhatjuk meg. A múlt nyomasztó emlékeitől és a jövő bizonytalanságának szorongató valóságától menekülni igyekvő generáció a szabadság útjait a formák elhagyásában és a mélyről jövő emberi gesztusok kötetlen megélésében találta meg. Jackson Pollockon át Mark Rothko, Barnett Newman, Robert Motherwell és a kortárs Maria Lassnig munkáit nézegetve beszélgethetünk arról, vajon a szabadság vagy csak annak illúziója adatik-e meg az alkotóknak.
Az Adventi kirándulás programja:
- Utazás Bécsbe (javaslatunk: MÁV Railjet Budapest Keleti pu. – Bécs Hbf 6:40 – 9:18)
- 10:00-kor találkozó a Kunsthistorisches Museumban
- 10:30-12:00 Bodor Kata tárlatvezetése a Kunsthistorisches Museum Idolok és
riválisok kiállításán - 12:00-13:45 a kiállítás megtekintése egyénileg, ebédszünet, szabadprogram
- 13:45-kor találkozó az Albertina Modern-ben
- 14:00-15:30 Bodor Kata tárlatvezetése az Albertina Modern Ways of Freedom
kiállításán - 15:30-tól a kiállítás megtekintése egyénileg, szabadprogram
hazautazás Bécsből (javaslatunk: MÁV Railjet Bécs Hbf-Budapest Keleti 18:42-21:19
vagy 19:42-22:20)
Tárlatvezetőnk:
Bodor Kata művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének munkatársa több mint egy évtizede. Kutatási területe az európai 19-20. századi művészet, amely témában olyan kiállítások rendezése fűződik nevéhez, mint a Hundertwasser művészete, a Gustav Klimt és a bécsi Secession, az Egon Schiele és kora és a Toulouse-Lautrec világa. Rendszeresen tart tárlatvezetéseket mind hazai, mint külföldi modern művészeti tárlatokon.
Vegyen részt MINDKÉT kirándulásunkon kedvezményes áron!
Az Adventi kirándulás és a Télzáró kirándulás részvételi díja együttesen: 60.000.- Ft/fő.
A részvételi díj magában foglalja mindkét kirándulásra vonatkozóan a belépőjegyeket a programban szereplő kiállításokra, Bodor Kata exkluzív, magyar nyelvű tárlatvezetéseit, tour guide (audiosystem) készüléket, amely zavartalan élménnyé teszi a tárlatvezetést. A részvételi díj nem tartalmazza az utazást és a helyi közlekedést, amelyhez igény szerint a Yes Travel örömmel nyújt segítséget.
Csak az Adventi kiránduláson, vagy csak a Télzáró kiránduláson tartana velünk?
Részvételi díj: 33.000.- Ft/fő/ kirándulás
A részvételi díj magában foglalja a választott kirándulásra vonatkozóan a belépőjegyeket a programban szereplő kiállításokra, Bodor Kata exkluzív, magyar nyelvű tárlatvezetéseit, tour guide (audiosystem) készüléket, amely zavartalan élménnyé teszi a tárlatvezetést. A részvételi díj nem tartalmazza az utazást és a helyi közlekedést, amelyhez igény szerint a Yes Travel örömmel nyújt segítséget.
A program minimum 15 fő (maximum 25 fő) részvételével indul. A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
További részletek és jelentkezés:
Yes Travel Kft.
1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8.
+36 1 373 0333
Simoradik Lilla, Szöllősi Anita
kultura@yestravel.hu